A tanyáról
A tanyánk épülete valamikor az 1950-es, -60-as években épült. Amit biztosan tudunk, az az, hogy egy 1967-es légifotón már áll az épület.
Amikor 2019-ben a területet megvásároltuk, akkor nem sikerült bejutni a házba, a külső alapján viszont úgy gondoltuk, hogy bontásra van ítélve. A vásárlás után sikerült csak bejutnunk és akkor láttuk, hogy a falak egészen jó állapotban vannak.
Több szakértő véleménye és sok egyéb lehetőség (mobilház, könnyűszerkezetes ház, szalmaház, hagymányos téglaház, stb.) mérlegelése után úgy döntöttünk, hogy mentjük ami menthető és felújítjuk az épületet.
A falakat az ország legjobb vályogos csapata (valyogfal.hu), hagyományos technikákkal, agyag, homok és szalma segítségével újította fel, a tetőt pedig Jászfényszaru legügyesebb kezű ácsa (Cs.Gyula) cserélte le újra.
A munkálatok alatt Petrus még Londonban élt, én pedig a kertben lévő 80-as évekbeli lakókocsiban...
Onnan dologoztam, felügyeltem a felújítást és kezdtem építeni a gazdaság alapjait. Mindez azt is jelentette, hogy 1 évet külön töltöttünk. Petrus 2023-ban csatalakozott a "tanya teamhez".
A házon a mai napig van még mit fejleszteni, de kicsit sem bántuk meg, hogy végül is ebbe az irányba indultunk el.
